Szórakozás

VV Gigi esküvői tervei miatt már most háborog a násznép

VV Gigi (vv gigi, )
VV Gigi (vv gigi, )

A ma már jógaoktatóként élő lány három éve van együtt párjával és habár a férfi még nem kérte meg a kezét, esküvőjüket a jövő nyárra tervezik. Gigi azonban a hagyományostól eltérőre tervezi lagziját, amivel a vendégek nem értenek egyet. Mivel a pár már évek óta vegetáriánus, ezért úgy gondolták, hogy az esküvőn sem szolgálnak fel húst.

Radikálisan gondolkodunk az esküvőnkről. Azt szeretnénk, ha olyan lenne, amilyenről mi álmodtunk. Nem szeretnénk húst felszolgálni. A legtöbb ételt már húsmenetesen is el lehet készíteni, sokszor észre sem vehető a különbség. Persze ez az ötletünk nem aratott osztatlan sikert. Mi viszont úgy gondoljuk, hogy ha megosztjuk velük életünk egyik legszebb napját, akkor a kedvünkért ők is alkalmazkodhatnak a mi vágyainkhoz

– kezdte a Borsnak Gigi, majd az is elmondta, hogy fehér ruha és templomi eskü ugyan lesz, de a hajnalig tartó mulatozás biztosan elmarad.

Nem tervezünk hajnalig tartó lagzit. Dél körül kezdődne a templomi szertartás, azt követően az ebéd és este nyolcig, legkésőbb tíz óráig tartana a buli. Nem bírjuk az éjszakázást, és így legalább senki nem lesz hullafáradt másnap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik