Szórakozás

Kulka János már a visszatérésre készül

kulka jános (Array)
kulka jános (Array)

Meglepően felgyorsult a Kossuth-, és Jászai-díjas színművész stroke utáni felépülése – derül ki a legfrissebb Story magazinból. Kulka János egyik közeli ismerőse ugyanis elmondta, a színész mihamarabb szeretne visszatérni a színpadra, amire jó esélye is lehet, mivel régi szerepeit már újra kívülről fújja.

“Elképesztően felgyorsult János gyógyulása. Már tud közlekedni bot nélkül is, és a beszéde is csaknem teljesen kitisztult. A memóriája pedig olyan, mint régen. Csak a gyógytornászok, orvosok, nővérek és a testvére vannak mellette, de hamarosan készen áll majd arra, hogy újra találkozzon kollégákkal, barátokkal. Onnan pedig már nem kell sokat várni: visszatérhet a színpadra is” – mondta el Storynak a barát, akinek szavait megerősíteni látszik az is, hogy a Star magazinnak állítólag már maga Kulka vette fel a telefont.

“Jól vagyok! Végre jól vagyok! Ne féltsetek engem, ismét minden jó lesz!” – mondta kissé darabosan, de megköszönve a sok aggódást és biztató szót.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik