Szórakozás

Szelfizz, szépség, mert elfelejtenek!

Pár nappal ezelőtt a Miss Balaton Instagram-oldalán jelent meg egy kép, amin azt láthattuk, ahogy a versenyzők éppen "social média" órán vesznek részt. Kíváncsiak voltunk, vajon mit is takar ez a kurzus.

Megtudtuk, hogy a válogatásokon már komoly felkészítést kapnak a versenyzők: a klasszikus járás-, pózolástanítás és kommunikációs tanácsadás mellett a közösségi média használatára is tanítják őket. Hogy ez mit takar? A verseny tanácsadói, trénerei, valamint Horváth Éva abban is segítenek a lányoknak, hogy

  • miként építhetik fel sikeresen a közösségimédia-jelenlétüket,
  • milyen stratégiát érdemes követniük,
  • mitől lehetnek sikeresek Facebookon vagy Instagramon, illetve
  • hogyan gyűjthetnek követőket.

A jelenlétet nem véletlenül kezdték el építeni már a castingokon is: az első két válogató után a közönség is továbbjuttathatott 2-2 lányt a következő fordulóba. Továbbá gondolni kell a jövőre is:

Ma már teljesen természetes, hogy a közszereplők oldalairól vesznek át képeket és híreket a portálok. Ezért is fontos, hogy a Miss Balaton versenyzői felkészüljenek ezekre a helyzetekre, és tudatosan használják social media csatornáikat.

Kiderült az is, hogy vizsga nincs, ahogy eddig, úgy a döntőn is a zsűri díjazza azt, hogy a lányok mennyire sajátították el a nyár folyamán megszerzett tudást, ami, mint megtudtuk:

hosszú távon kamatoztatható.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik