Szórakozás

Damu: “A régi Damu Roland meghalt!”

Damu Roland hetente négyszer látogatja kéthónapos kislányát, megtért, és az alkoholról is lemondott. Azt mondja, normális apa, de férj már nem sokáig lesz – beadja ugyanis a válókeresetet.

“Úgy tudom, hogy Edina nem adta be a válókeresetet, csak show-műsort csináltak abból, hogy odahívtak egy ügyvédet. Mivel semmiféleképpen nem szeretnék a feleségemmel együtt élni, én biztosan beadom a válási papírokat. Zárjuk le, ne legyen több balhé! Szeretnék majd Mayával együtt élni, ezt Isten kezébe tettem le. A régi Damu Roland meghalt. Életemben sok hibát elkövettem, de az számít, hová megy az ember, nem az, hogy honnan jön. (…) A legkönnyebb azt mondani, hogy bántottam. Betelt a pohár. Nem lehet becsületsértő hazugságokat állítani rólam. Nem vagyok pipogya balek”

– mondta a Borsnak Damu Roland, aki már nem áll szóba a feleségével.

“Sokáig azt gondoltam, védenem kell, kitartani mellette, de már nem tudok felelősséget vállalni érte. Pocskondiáz a médiában, ami tűrhetetlen. Betelt a pohár. Megtértem, Jézus Krisztus szellemiségében élek. Sokat imádkozom. Élni szeretnék, és egészségben felnevelni a kislányom. Az anyósommal és a sógornőmmel, aki a gondviselője lett, mindent megteszünk, hogy szépen fejlődjön. (…) Edina az elmúlt hetekben folyamatosan hívogatott éjjel-nappal. Már nem veszem fel. Az anyósom és a sógornőm is tehetetlen, nekik is hazudik. De a legnagyobb gond, hogy a lányával nem foglalkozik.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik