Szórakozás

Ganxsta Zolee: Soha életemben nem szerettem dolgozni

Lassan az egyetemisták is végeznek a vizsgákkal és beindul a fesztiválszezon, ahol aztán mindenki kieresztheti a gőzt. Ganxsta Zolee-nak és a többi előadónak azonban most indul csak be igazán a munka. Igaz a rapper nem tekint munkaként a bulikra, sőt kifejezetten örül annak, hogy csak szórakoznia kell a megélhetéshez.

Két dolgot nem szerettem csinálni soha életemben: tanulni és dolgozni. Egyet viszont nagyon: szórakozni. Úgyhogy teljesen szerencsém van a mostani munkámmal: fizetett szórakozó vagyok!

– mondta Zolee, aki arra is kapható volt, hogy Budapest utcáit járva, úszógumikkal buzdítsa a fiatalokat a tóparti pörgésre, az idei EFOTT-on ugyanis ő is ott lesz, hogy azt csinálja, amihez a legjobban ért. És habár tudja, hogy a fesztiválok igazi ereszd el a hajammá változhatnak, azt mondja, hogy kislányát nem fogja tiltani tőle.

Nem lenne fair részemről, ha letiltanám a kislányomat a fesztiválozásról, hiszen a saját bőrömön tapasztalatam, milyen élményekkel gazdagodhat ott az ember. Egyelőre támogatom őt mindenben, amit csak szeretne, és ha eljön ennek is az ideje, kitalálok majd valamilyen jó stratégiát a bulizásra is.

puskás peti

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik