Szórakozás

Balesetet szenvedett Körtvélyessy Zsolt

A Barátok közt egykori Hoffer Józsija szerencsére súlyos sérülések nélkül szállt ki összetört autójából.

A korábban a Barátok közt egyik fő karakterét, Hoffer Józsit alakító Jászai Mari-díjas magyar színművész jelenleg a Kecskeméti Katona József színházban játszik, és bár emiatt Kecskeméten is fenntart egy garzont, mégis sokat ingázik a főváros és a vidéki színház között.

Negyven­egy éve vagyunk együtt a feleségemmel, ez mindkettőnk első házassága és jól vagyunk” – mesélte a Borsnak a színész, aki éppen Budapestről tartott visszafelé, mikor megtörtént a baj.

Autóbalesetem volt. Épp a színházba indultam próbára, amikor a Hungária körúton elém vágott egy autó és belecsapódtam. A combom sérült meg, de már jól vagyok. Az autó javítása viszont elvitte a nyaralásra szánt pénzt” – mondta el a lapnak a 75 éves Körtvélyessy Zsolt, aki azt is elárulta, önálló estjei és kevés színházi szerepe mellett még lenne bőven energiája, amit jelenleg barkácsolással és kerékpározással igyekszik lekötni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik