Szórakozás

VV Fanni már Magyarországon űzi az ipart

VV-Fanni(960x640).jpg (VV Fanni)
VV-Fanni(960x640).jpg (VV Fanni)

Múlt héten robbant a hír, hogy a VV7-ből megismert Fannira egy osztrák kupleráj weboldalán bukkantak rá, ahol a lány Kira néven, óránként 40 ezer forintért nyújtotta szolgáltatásait. Miután kitudódott a dolog, Kira eltűnt, kolléganői és munkaadója szerint felmondott.

A Bors azonban megtalálta őt egy magyar oldalon. A művésznév továbbra is maradt, a telefonos egyeztetés után pedig kiderült, hogy aktust ugyan nem vállal, de anélkül is maradandó élményt tud okozni az ajkával vagy a kezével. Több embert sem fogad egyszerre, ez alól csak a szerelmespárok jelentik a kivételt, az óradíja pedig csökkent, hiszen egy óra 25 ezer, míg másfél óráért 30 ezer forintot kér.

A napilap végül rákérdezett arra is, hogy véletlenül nem ő VV Fanni, mire a lány hosszasan elkezdett magyarázkodni.

“Ööö, egyéb ilyen kérdésekkel fognak még bombázni egyébként? – kérdezett vissza. – És ha az lennék, számítana? Ha az lennék, sem lenne dicsőség. Nem? – hajtogatta, majd igyekezett érvekkel lezárni a kérdéseket. – Nem, egyébként nem. Ha Angelina Jolie lennék is, eljönnél hozzám, nem? Na látod, akkor nem mindegy? – kérdezett vissza, majd azt mondta, nyugi, csak viccel, és elbúcsúzott.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik