Erős Antónia (erős antónia, rtl klub, híradós, )
Szórakozás

Erős Antónia: Most lesz a legnehezebb

24.hu
24.hu

2016. 06. 13. 14:58

Erős Antónia 2009-ben lett édesanya, ráadásul duplán, hiszen ikrei születtek.

“Jóval a harmincadik hét után hagytam abba a munkát, ameddig jól éreztem magam, és nem volt túl szűk a híradóasztal a hasamnak, addig végig dolgoztam, és jól is éreztem magam. Pár héttel később már ott is volt Szonja és Matyi, majd tíz hónap múlva újra képernyőre kerültem”

– mondta a Story Extrának az RTL Klub Híradójának műsorvezetője, akinek a férje vállalta, hogy GYES-re megy a gyerekekkel. Antónia szerint az igazi nehézségek csak most várnak majd rá.

“Talán most lesz a legnehezebb az elmúlt hét év alapján, mert most mennek iskolába szeptemberben. Nagy kihívás, végig kell gondolni a hétköznapok szervezését úgy, hogy napközben is tudjunk valamennyit együtt lenni.”

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. május 27.
A bajnok Budapest Honvéd játékosai a magasba dobják az olasz Marco Rossi vezetõedzõt az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában játszott Honvéd - Videoton FC labdarugó-mérkõzés végén a kispesti Bozsik József Stadionban 2017. május 27-én. A Honvéd 1-0-ra gyõzött, ezzel megszerezte története 14. bajnoki címét.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.