Szórakozás

Bochkor Gábor megint olyat mondott, amit nem kellett volna

Még azt sem felejtették el az emberek, amikor Bochkor Gábor néhány hónapja a kövér nőket szólta meg, most azonban újabb ostoba elszólása miatt támadhatják. A rádiós ugyanis élő adásban keveredett kényes témába. A tömegközlekedésről és a jegyautomatákról volt szó, amikor Bochkor felidézte, mennyivel jobban ment ez a németeknek már a 70-es években is.

A beszélgetésre érkeztek a hallgatói kommentek, amelyek között volt egy, amit nem kellett volna beolvasnia: “Bocsi, most, hogy mesélsz, már bánom, hogy nem a németek nyerték meg a háborút!” Bochkor azonban nem csak, hogy felolvasta, de megjegyezte, egyet is ért vele.

Kollégája, István Dani elképedve fogadta mindezt, mire Bocsi felmérve a helyzetet azzal terelt, hogy csak poénkodott. Kár, hogy nem ez az első hasonlóan intelligens poénja a rádiósnak… Ennek ellenére a Music Fm vezérigazgatója, Kiss Anikó kitart a műsorvezető mellett.

Gábor egy kétértelmű, egyben elítélendő hallgatói véleményre rosszul reagált, amit rögtön igyekezett is helyrehozni. Ismerve Bocsit, tudom, hogy ez csak egy szerencsétlen kijelentés volt, és kétségem sincs afelől, hogy ő nem így gondolkodik. Már adásban belátta, hogy hibázott, ha nem így lenne, nem is dolgoznánk együtt. Ezzel le is zártuk az ügyet

– mondta el a Borsnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik