Szórakozás

Itt a titok: Ezért nyerték meg a Nagy Duettet Pachmann Péterék

Tíz kemény próbahét és számtalan dal után vasárnap véget ért A Nagy Duett negyedik évada, aminek győztese, papírforma szerint a Péter Szabó Szilvia – Pachmann Péter páros lett. Pedig a műsor elején a nézők még esélytelennek tartották őket, sőt az első adásban kieső helyen álltak. Az énekesnő és a híradós azonban hamar rájöttek, hogyan válhatnak a nézők kedvenceivé.

A második adás, a Grease musical jelentette számunkra az áttörést. Előtte ott álltunk a kieső helyen, ami borzasztó érzés volt. Szerencsére nem mi estünk ki, de megéreztük, hogy az a produkció nagyon steril, amire nincs szükség, ezért megpróbáltunk valami mást belevinni. Nekem furcsa volt, de Szilvi érezte azokat a határokat, amiket én még híradósként bevállalhatok, hiszen mégse tolhatom le a gatyámat vagy vehetem le a pólómat

– mondta a Mokkában Pachmann.

“Az volt a titok, hogy elég hamar ráéreztem, hogy a Petinek mi a szeretetnyelve, ezért sikerült szépen terelgetnem őt. Hál’ istennek pedagógia érzékem, az van” – tette hozzá a várandós Péter Szabó Szilvia, aki a korábbi párosokkal ellentétben úgy érzi, igazi barátságot köszönhet a szórakoztató show-nak.

Azért örültem ennek az egész műsornak, mert az egyik legjobb barátomat kaptam meg vele.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik