Szórakozás

Hat kilót fogyott Csonka András

Hétvégén mutatták be a Shrek musicalt, amelyben Csonka András Szamár szőrébe bújhatott. A színész állítja, pályafutása során ritkán volt része hasonló élményben, ám ez a munka jelentette pályafutása egyik legnagyobb kihívását is.

Versenyt kellett futniuk az idővel, hiszen az április negyedikei olvasópróba után május végére meg kellett valósulnia a monumentális előadásnak, és ráadásul a színpadon sem volt könnyű dolga. Komoly kihívás a maszkok és jelmezek viselése, Csonka András, Szinetár Dóra és Feke Pál együtt közel húsz kilót fogytak pár hét alatt.

“Szerencsére ennyi nézőnél az Arénában bekapcsolják a légkondicionálót. Ekkora térben ugrálni, táncolni, énekelni, miközben az embert kitömik, majd betekerik egy irhabundába… Ilyen megterhelésnek színpadon még nem voltam kitéve. A premier után 69 kilót nyomtam, hat kilót adtam le”

– mondta a Blikknek Csonka András, aki pár hete egy régóta őrzött titkát leplezte le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik