Szórakozás

Megvan a Farm győztese, aki elvitte a 20 milliót

Szombaton a Farm utolsó párbaját az éles nyelvű Cintia nyerte Attila ellen, így a nyugalom szobrát megtestesítő Gergővel és a vicces álmodozó Gáborral ő küzdhetett meg a valóságshow 20 milliós fődíjáért vasárnap este.

A végső megmérettetés előtt még megnézhettük a Farm lakóinak utolsó napját, benne a játék talán legnagyobb fordulatával, Gergő ugyanis ágyba bújt Cintiával. A frissen kialakult pár kihasználta a Heti Gazda szoba adta elvonulási lehetőséget: először az éj leple alatt bújtak össze, majd másnap reggel is folytatódott közöttük a kényeztetés, melyet meghittebb együttlétre utaló, takaró alatti mozgás is kísért. Gergő barátnője, Brigi a fináléban szembesült a kalanddal. Először könnyeivel küszködött, majd így reagált: “Szép… A tények makacs dolgok” Gergő később a műsorban azt mondta, hogy már nagyon várja Brigivel az újra találkozást, és vele tervez közös jövőt.

A pikáns kaland megismerése után kiderült, hogy a döntősök közül Cintia lopta be magát legkevésbé a nézők szívébe az elmúlt tíz hétben, így ő lett a harmadik helyezett.

Fotó: RTL Klub
Fotó: RTL Klub

Ezt követően a Farm két döntősére, Gergőre és Gáborra tovább szavazhattak a nézők. A végeredmény szerint a voksok 61 százalékával Gábor nyerte meg az RTL Klub nomád valóságshowjának első évadát, és ezzel együtt a 20 millió forintos fődíjat.

Gábor elmondta: hitt abban, hogy megnyerheti a játékot, mert van olyan “egyéniség és forma”.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik