Szórakozás

Már féléves Oláh Gergő legkisebb gyermeke

Oláh Gergőt és feleségét Nikit, valamint a legfiatalabb, immár hat hónapos trónörököst, Nolent a Meglepetés magazin fotózására kísérte el a Story Extra stábja, ahol a háromgyermekes pár nemcsak megmutatta a cuki kisfiút, de az otthoni munkamegosztásról is meséltek.

“Semmi baja, csak akkor sír, ha éhes. Mondjuk, most egy kicsit meg vagyunk fázva, aztán így kicsit nehezebb az éjszakázás, de így is nagyon jó baba. Úgyhogy nem panaszkodunk. Nagyon áldott kisbabát kaptam” – mondta el az egykori X-faktor győztes felesége a kis Nolenről, de azt is elárulta, férje sok munkája ellenére is rengeteget segít a gyerekek körüli teendőkben

Gergő sokat gitározik és énekel a picinek, a nagyobbakkal pedig igyekszik minél több értékes időt együtt tölteni, hogy ne érezzék elhanyagolva magukat a kistestvér mellett. A  fiatal pár azt mondja, most lett igazán kerek és kiegyensúlyozott az életük, viszont több gyereket már nem terveznek.

 “Én örülök annak, hogy ilyen fiatalon lehetek apa, és hogy fiatalon lehet három gyerekem. Én ennek nagyon tudok örülni, és ki merem mondani, hogy mii ezt terveztük, mi fiatalon szerettünk volna családot. A három gyerek meg boldogságot és vidámságot ad nekünk csak” – mondta el az énekes az alábbi videóban

Olvasói sztorik