Szórakozás

23 év után válik R. Kárpáti Péter

A Barátok közt egykori Berényi Andrása és felesége 23 közösen eltöltött év után úgy döntöttek, megadják a másiknak a lehetőséget a továbblépésre. Egyelőre ugyan egy háztartásban élnek, de mielőbb szeretnének külön költözni.

„Bizonyos értelemben felszabadító érzés, hogy a köztünk lévő szeretet megmaradt, de ez kevés ahhoz, hogy összetartson egy házasságot. Be kellett látnom, hogy nagyon különböző az életfelfogásunk, világhoz való viszonyunk, az emberi kapcsolataink megítélése. És itt persze nem alapvető erkölcsi vagy világnézeti különbségekről beszélek. Mégis tud annyira különbözni két egymást szerető ember, hogy egy idő után már mindenben gátolják a másikat. Ilyenkor el kell gondolkodni azon, hogy képesek-e feszültségek oldására. (…)

Közös elhatározás volt, hogy beadjuk a válókeresetet. Innen már nincs visszaút. A gyerekeinkkel is közöltük a döntésünket, ők pedig megértették, nincs értelme úgy együtt lennünk, hogy nincs teljes harmónia közöttünk. Hangsúlyozom, hogy nem egy harmadik miatt lett vége a kapcsolatunknak és nem szeretném, ha mindenféle kitaláció miatt ujjal mutogatnának rám az emberek” – mondta el R. Kárpáti Péter a Story magazin legfrissebb számában, ahol a színész teljes vallomását elolvashatja; többek közt arról is, számít rá, hogy elvált emberként hosszú gyászidőszak vár majd rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik