Szórakozás

Tüdőbetegség okozta Rajhona Ádám halálát

Kapcsolódó cikkek

Hosszan tartó betegség után, életének 73. évében elhunyt Rajhona Ádám színművész – tette közzé a szomorú hírt pénteken a Vígszínház. A Borsnak a színész barátai és pályatársai beszéltek arról, váratlanul érte őket a halálhír, hiszen kollégájuk nyári vakációra, és további szerepekre készült.

“Ádám remek ember és kolléga volt, bármikor fordulhattam hozzá a bajaimmal. Egyetlen hibája volt, hogy a cigarettáról nem tudott lemondani még ak­kor sem, amikor már nagyon gyenge volt a tüdeje. Ennek ellenére, amikor a kórházban kicsit javítottak az állapotán, bejött, játszott. Emlékszem, mindig villamossal járt, szerényen élt, nem élte a színészek fellengzős életét” – mondta el Harkányi Endre, de Kern András is megtörten nyilatkozott.

“Játszottunk együtt Az élet mint olyan című darabban, ami épp a halállal, az elmúlással foglalkozik. A Gondolj rám! című filmemben pedig ő játszotta az apósomat. Illetve nem is játszott. Ő sosem játszott. Hiteles volt, igaz, közel a valósághoz, nem volt benne semmi mesterkéltség. Nagyon őszinte volt a színpadon, szinte észrevétlenül, eszköztelenül játszott. Úgy engedett belelátni egy ember lelkébe, hogy nem tett hozzá mást, csak az embert. Azt hittük, visszatér” – mesélte a színész. Lukács Sándor pedig elárulta, színésztársa régóta rossz állapotban volt, tüdőtágulásban szenvedett.

Rajhona Ádámot szerettei körében, otthonában érte a halál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik