Szórakozás

Demcsák Zsuzsa gondolni se tud új kapcsolatra

A hosszas, és igen zűrös válási procedúrát maga mögött tudó műsorvezető a Borsnak adott interjújában mesélt többek közt arról, hogyan érez most a házassággal kapcsolatban.

“Nagyon bezárkóztam. Egyelőre gondolni sem tudok erre, de majd szeretném. A kudarc, amit megéltem a házasságomban, nem ölte ki belőlem ezt az érzést. A szüleimmel megbeszéltük, hogy rosszul választottam, viszont itt van a két gyerekem, akik tökéletesek kívül-belül”  – mondta el Demcsák Zsuzsa, aki elárulta, idővel akár újra is házasodna, de egyelőre inkább szeretné legyűrni a fáradtságot, ami a folyamatos hajnali kelés, és két gyermekéről való gondoskodás miatt hatalmasodott el rajta. Annak mindenesetre nagyon örül, hogy a hosszú pereskedés végére pont került.

“Amellett, hogy örülök, hogy győzött az igazam, nem szállt meg az a felszabadító megkönnyebbülés, boldogság. Borzasztóan fáradtnak érzem magam, és igazából még fel sem dolgoztam a történteket. A pereskedés négy évig tartott, a boldogtalanság a rossz házasságom miatt pedig nyolc éve kísér. Most, hogy lezárult az ügy, eljött az ideje annak, hogy az energiáimat másra összpontosítsam, magamra és a lelki feltöltődésre. Évek óta csak tartom és tartom magam, hajnalban kelek, megcsinálom a munkám, délutánonként edzek, utána elmegyek a gyerekekért, másnap reggel egy mély levegő, és indul elölről minden. Mindeközben egyenes gerinccel és mosolyogva kell járnom a világban, mert minden szem rám szegeződik” – mondta el a műsorvezető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik