Szórakozás

A kisfiút nyugtatgató rendőr a hét szuperzsaruja

„A munkánk nem csak a rosszfiúk elfogásából áll.”

Egy Savannah-i (Georgia állam) rendőr egy hete készült fotója mostanában az egyik legpozitívabb tartalom a Facebookon. James Hurst látható rajta egy kórházi ágyon, amint egy kisgyereket ölel magához. De kezdjük az elején!

A Savannah-Chatham rendőrségre a múlt héten beérkezett egy hívás, hogy egy kisfiú egyedül mászkál az utcán. James Hurst-öt küldték ki, hogy intézkedjen. A tiszt a 16 hónapos kisgyereket bevitte a helyi kórházba kivizsgálásra. A rendőr megkérdezte, ott maradhat-e a kisfiúval, amíg az orvosok megnézik – volt is szükség a közreműködésére, mert a fiúcska érthető módon nagyon nyűgös volt.

Hurst magához ölelte a kisfiút, aki néhány percen belül el is aludt a rendőr karjaiban.

Ekkor készült a Facebookra is feltöltött fotó, amelyet ezrek osztanak meg a közösségi oldalon.

A tiszt – aki maga is két gyermek édesapja – két órán át bent volt a kórházban a fiúval. A Savannah-Chatham rendőrség által kiadott hivatalos közleményben így nyilatkozott:

A munkánk sokkal több annál, hogy elfogjuk a rosszfiúkat. Azt tesszük, amit meg kell tennünk az állampolgárokért. Minden kollégám, akivel együtt dolgozom, megtette volna ugyanezt.”

facebook.com/SCMPD
facebook.com/SCMPD

Ajánlott videó

Olvasói sztorik