Szórakozás

Nem hiszti, de van amit Tóth Vera már nem visel el

Mások mellett Kökény Attila, Kocsis Tibor, Malek Andrea, Lola, Tóth Vera és Tóth Gabi vállalta, hogy ingyen fellép egy özvegyen maradt apuka és 7 gyermeke megsegítéséért csütörtök este a Duna Palotában. Minden sztár megérkezett a helyszínre, azonban többen bosszúsan hagyták el a rendezvény helyszínét.

A lapok azt írták, hogy a Tóth lányok hisztisen viharzottak el a jótékonysági koncert előtt és nem voltak hajlandóak fellépni, mert nem volt hangtechnika és külön öltöző. Ezt tette most tisztába a Facebook-oldalán Tóth Vera.

“Amikor odaértünk, nem volt egyetlen ember sem, aki gazdája lett volna az eseménynek. Az egyáltalán nem zavart minket, hogy nem volt megfelelő öltöző, vagy hogy saját költségen taxiztunk, de az, hogy az összes előadó ott tengődött-lengődött tanácstalanul és többszöri felszólításra sem történt semmi a beálláson, az méltatlan volt a családhoz, a közönséghez és hozzánk, előadókhoz is. Egy teljes óra várakozás után feladtuk. Szerettük volna lepróbálni a dalainkat a zongoristámmal, de ez nem sikerült. A zongora a közönség érkezése előtt öt perccel még nem volt bemikrofonozva és az énekmikrofonjaink sem működtek. Senki nem tudott próbálni. Ez nem is lett volna baj, ha nem egy hatalmas színházteremben vagyunk. Így egyáltalán nem tudta volna élvezni a közönség a produkciókat, mert nem hallottak volna semmit. Volt olyan művész, aki nem tudta hova, kinek adja le a zenei alapját. Mindez tényleg 5 perccel a közönség beengedése előtt történt. Nem allűr és nem hiszti, de nem vagyok hajlandó elviselni már ezeket a méltatlan helyzeteket. Tiszteletlenség az embertársaink idejével játszadozni úgy, hogy tudták nagyon jól, Gabinak még fellépése van utána és bizony bajba kerülhet, ha nem ér oda. A 6900 ft-os jegyár miatt a közönség igazán megérdemelte volna azt, hogy megtiszteljék egy normális hangosítással, egy szervezett produkcióval. Nem volt egyensúlyban a dolog és ezért nem hiszem, hogy minket kellene bántani”

– posztolta az énekesnő, aki megígérte, hogy megtalálja majd másképp a módját a család támogatásának.

“Szeretnénk a Kertész családtól és a közönségtől is bocsánatot kérni. Ilyen még soha nem fordult elő és remélem többet nem is fog. A családnak természetesen segítünk, ehhez a mai napig nem kaptam számlaszámot a szervezőktöl, de sebaj, megoldjuk ezt is. Nagy tanulság volt ez nekünk és a maximalizmusunkból akkor sem fogunk lefaragni, ha jótékonykodásról van szó.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik