Szórakozás

Nagy Duett: Összeesküvés-elméletek születtek Demcsákék kiesése kapcsán

Bundával vádolják a nézők A Nagy Duettet Demcsákék kiesése után – írja a mai Bors, kifejtve, hogy a kommentelők 99 százalékát felháborította a döntés, és az eddig minden versenyt megnyert Pál Dénes, és Demcsák Zsuzsa műsorból való távozása után rögtön “felrobbant az internet.”

A lap szerint az egyik teória alapján a nézők úgy vélik, a TV2 nem engedte, hogy a Voice és a Sztárban Sztár után Dénes a harmadik versenyt is megnyerje, ezért lett éppen Demcsák a párja. A legtöbben pedig arra gyanakodtak, hogy az ittas vezetésen kapott műsorvezető a maradék népszerűségét is elvesztette, még Berkit is inkább néznék, mint őt.

Pál Dénes ennél azért egyszerűbben látja a helyzetet.

“Felesleges azon gondolkodni, hogy mi lett volna, ha… Ennek semmi értelme. Mi lett volna, ha nem egy hihetetlenül ütős produkció, Hevesi Tamásék után következünk, akik megemelték a stúdió tetejét, és akik után nehéz volt színpadra lépni? Mi lett volna, ha nem történik meg Zsuzsával a múlt héten az, ami megtörtént? Ki tudja? Nem fogom se a zsűrire, se Zsuzsára. Ránk kevesebb szavazat érkezett. A szavazatok döntenek. Most így jött össze. De azért bevallom, jólesett, hogy szerettek minket, még szerettek volna látni a műsorban. Mi ugyanolyan lelkiismeretesen ké­szültünk minden adásra, erre is. Rosszabb lenne, ha elégedetlenek lennénk magunkkal” – mondta el az énekes. A TV2 pedig határozottan cáfolta a “bundázás” vádját.

“Közjegyző által hitelesített szavazás zajlik a TV2 Live applikációján keresztül. Vasárnap több mint négyszázezer szavazat érkezett A Nagy Duettben elhangzó nyolc produkcióra. Fésűs Nelly és Berki Krisztián toronymagasan megnyerte az utolsó körös szavazást, kétszer annyi voks érkezett rájuk, mint bármelyik másik versenyben lévő párosra. Ezeknek a voksoknak is hatalmas szerepük van, teljesen átrendezhetik a rangsort, ahogy most vasárnap is.”

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik