Szórakozás

Kórházba került Somló Tamás

Somló Tamás zenél (somló tamás, )
Somló Tamás zenél (somló tamás, )

Napokkal ezelőtt kórházba került Somló Tamás. Az LGT zenészét kollégái nagyon féltik: vasárnap Charlie látogatta meg, majd Demjén Ferenccel és feleségével együtt távoztak a kórházból. Az Omega legendás billentyűse, Benkő László is aggódik barátjáért, különösen amióta legutóbb látta őt.

“Hallottam, hogy kórházban van, aggódom is érte nagyon. Régen voltak gondjai, de úgy tudom, azóta helyrejött, rengeteget dolgozott. Amikor legutóbb láttam, nem volt jó bőrben, le van fogyva. Nagyon szurkolok neki, hogy megint jobban legyen”

– mondta a Blikknek Benkő, ám állítólag nincs miért aggódnia, hiszen Somló Tamás csupán egy kivizsgálás miatt feküdt be a kórházba.

“Napok óta csuklottam, nem akart elmúlni, ezért pár vizsgálatot elvégeznek rajtam, de semmi komoly. Hamarosan haza is engednek, nincs ebben semmi érdekes”

– válaszolt a bulvárlap megkeresésére Somló.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem véletlen az aggodalom a barátok részéről, hiszen a zenész nemrégiben maga nyilatkozott arról, komoly betegséggel kellett megküzdenie, ám a kezelés hatására helyrejött: a belében találtak egy tumort.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik