Szórakozás

Kiengedték a kórházból a két kilós Damu Maját

Damu Roland koraszülött kislányát hazaengedték a kórházból, pontosabban nagynénje otthonába, ugyanis ő lett a kislány gondózója a gyámhivatal döntése alapján. Ettől függetlenül a folyamatosan alkoholproblémáival szereplő anyuka, Edina nem szakad el gyermekétől, hiszen ő is odaköltözött nővéréhez.

A kismama a Blikknek elárulta, hogy Damuval közös babájának súlya már két kiló felett jár, a kicsi pedig teljesen egészséges, az emberek önzetlenségének és segítőkészségének hála pedig minden felszerelése megvan, amire csak szüksége lehet.

Maja igazi kis vasgyúró, többet eszik az adagjánál. Már 2 kiló 15 deka, és még álmában is mosolyog. Makkegészséges, egy pillanatig sem voltak elvonási tünetei. Úgy gondolom, az élet bizonyítja, hogy az alkoholizmusomat eltúlozták

– mondta Edina, aki arról is beszélt, hogy a börtönviselt apukával már csak a gyerek miatt tartják a kapcsolatot.

Könyörögtem Rolandnak, hogy ne hagyjon el minket. Eleinte, amikor elköltözött otthonról, csak 2-3 hétről volt szó, aztán kiderült, hogy kettőnk kapcsolata nem helyreállítható. Most már biztos, nincs közös jövőnk. Ami összeköt minket, az Maja, ő új értelmet adott mindennek. Roland is nagyon szereti a kislányát, és segíti, ahogy tudja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik