Szórakozás

Várkonyi Andi lánya örül, hogy elküldték az anyukáját

Várkonyi Andreát múlt pénteken láthatták utoljára a TV2 Tények című műsorában, ahol Marsi Anikó váltja. A műsorvezető könnyes szemmel búcsúzott a nézőktől, a jelenlegi információk szerint egészen őszig nem is lesz dolga a csatornánál, akkor saját műsorral tér majd vissza.

Andi tizenöt évig dolgozott a Tényekben, nem csoda, hogy elérzékenyülve köszönt el a nézőktől. Ugyanakkor kihasználja a hirtelen keletkezett szabadságát és több időt tölt együtt a családjával.

“Jelenleg nem vagyok semmilyen feladatra beosztva, így be sem kell majd járnom, ennek Nóri örült a legjobban. Míg korábban reggel elvittem suliba, és csak este látott viszont, most akár délután is érte tudok menni. Rengeteg terve van, hogy mit csináljunk együtt. Már csütörtökön azt kérdezgette, hogy ugye én megyek majd érte hétfőn, mert akkor be kellene ugornunk egy bizsuboltba, kedden a cukrászdába, szerdán a kutyaoviba, és így tovább. (…) Az anyai lelkemnek pedig az sem tett jót, hogy láttam, a barátaim két–három napra is el tudták vinni a Balatonra a gyereküket, akár a hét közepén, én ezt nem mindig tudtam megadni Nórinak”

– mondta a Borsnak Várkonyi Andrea, aki úgy véli, a legjobbkor történt a váltás, mert közeleg a nyári iskolai szünet, pszichológiavizsgára is készül, májusban spanyol nyelvből pedig nemzetközi nyelvvizsgát szeretne tenni.

A napi rutinból való kiszakadásnak természetesen a tévés párja, Bochkor Gábor is örül, aki pontosan tudja, mit érezhet most Andrea, ezért virággal, saját készítésű vacsorával és mojito koktéllal várta péntek este.

“Nyilván furcsa lesz eleinte, hogy Andi itthon lesz azokban a délutáni órákban, amelyek eddig a mieink voltak Nórival, ugyanolyan furcsa, mint amikor én voltam két évig itthon, és én tébláboltam körülöttük azokban a reggeli órákban, amikor korábban dolgoztam. Tapasztalatból mondom, diszkomfortos érzés ez, meg kell szokni mindkettőnknek, de Andi kemény csaj, ezer dolgot csinál egyszerre, nem féltem.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik