Szórakozás

Hajdú Péter: “Mindent nekem köszönhetnek!”

Hajdú Péter (Array)
Hajdú Péter (Array)

Hajdú Péter nem érti, miért állnak sokan negatívan ahhoz a hírhez, miszerint beszállt lakóhelye, Törökbálint fejlesztésébe. Ugyanis amíg a tévés négy évvel ezelőtt feleségével a környéken tervezett lakópark építése ellen tüntetett,  most mégis támogatja a beruházást, sőt  saját maga építtet egy plázát is.

“Az előző képviselő-testület egy 1040 lakásos lakópark beruházása mellett döntött. Ez ellen tüntettünk a környékbeliekkel, mert ez hatalmas lett volna. Kaptunk volna egy lakótelepet. A mostani testület elérte, hogy a lakópark csupán 350 lakásból álljon, amely véleményem szerint egy teljesen egészséges szám. A tervben szerepelt egy pláza is, de a nemzetközi beruházó nem akart ezzel foglalkozni. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet a lehetőségre, így kerültem a képbe. (…) Ha a gyerekkel akarsz sétálni egyet, akkor csak az éttermembe lehet menni, egy szépségszalonba, vagy a háziorvoshoz. Más nincs a közelben, csak több kilométerre. Teljesen jogos igény, hogy a hamarosan körülbelül négyezerre bővülő kertvárosban legyen posta, virágbolt, és egyéb üzletek. Én saját erőből építek most például egy orvosi szolgáltatóházat is, hogy ha valakinek mondjuk bőrgyógyászra van szüksége, ne kelljen messze mennie! (…) 

Ez a projekt politikamentes! Pályázati pénz nélkül, saját tőkéből, és hitelből kívánjuk megfinanszírozni. Annyira az elején vannak a tervek, hogy még azt sem tudnám megmondani, hogy hány szintes lesz a mélygarázs. Dolgozunk rajta. A telek megvásárlása már folyamatban van, de építési engedélyünk még nincs. Nem értem, miért kell lázadni, ha én nem vagyok, sem étterem, sem orvosi rendelő, semmi nem lenne Tükörhegyen. Mindent nekem köszönhetnek!”  mondta el Hajdú a Borsnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik