Szórakozás

Kulka János kikerült az intenzívről

Kulka János két héttel ezelőtt kapott agyi infarktust, egészen idáig az intenzív osztályon ápolták. Orvosai úgy döntöttek, hogy már csak úgynevezett szubintenzív ellátásra van szüksége – írja a Bors.

A bulvárlap cikke szerint Kulka a körülményekhez képest kifejezetten jó kedvű, mosolygós és mindenkivel kedves. „Igen”, „nem”, „köszönöm”, „jó napot” – egyelőre ennyi a színész szókincse, de látszik, szeretne még több szót kiejteni, és eközben sokat krákog. Ha beszélni nem is sikerül, Kulka pislogással jelzi, hogy valamit megértett vagy sem, vagy mi a véleménye a hallottakról. Torka és hangképző szervei egyébként akkor is megsérülhettek – ez is lehet oka a krákogásnak –, amikor még az intenzív osztályon egy alkalommal kitépte magából az orrán keresztül levezetett gyomorszondát, ami a táplálásához volt szükséges. Most már erre sem szorul rá, mivel kissé felültetve lehet etetni. Kulka pedig eszik is rendesen.

Kulka Jánost továbbra is szigorú, monitoros megfigyelés alatt tartják az Amerikai úti Országos Idegtudományi Intézetben. A színész fejét, különösen a vérrög miatt sérült részt folyamatosan ellenőrzik, értesülésünk szerint hétfőn is volt egy CT-vizsgálata. Közben tüdőgyulladástól is féltik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik