Szórakozás

Verebes István is rajta lehet az MTVA tiltólistáján

Verebes István (Verebes István)
Verebes István (Verebes István)

A színész-rendezőt egy barátja vitte volna magával a köztévé Ridikül című műsorába, de nem volt erre lehetősége.

A Blikk szerint Verebes István a Facebookon tette közzé a történteket, ami szerint a műsorban a barátság lett volna a téma, ehhez pedig az ő egyik barátját hívták meg a műsorba, akitől aztán megkérdezték, kit vinne magával a felvételre. Mikor az illető Verebest említette, azt a választ kapta, hogy őt inkább ne. A lap azt írja, a színész humoros és egyben ironikus hangú posztban számolt be az esetről.

Korábban már több hazai híresség – legutóbb például Kovács Patrícia – esetében felmerült a “feketelista” létezésének gondolata, amit az MTVA közleményében határozottan cáfolt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik