Szórakozás

Hernádi Judit és Verebes István évek óta nem beszélnek egymással

A két művész számos előadáson dolgozott együtt, Verebes István még dalt is írt Hernádinak, a Heti Hetesben pedig évekig egymás mellett poénkodtak. Ezért is meglepő, hogy a színészek évek óta szóba sem állnak egymással – ez Veiszer Alinda műsorából derült ki, ahol Hernádi Judit először beszélt a megromlott kapcsolatról.

“Nagyon szeretem Pistát, és nagyon szerettem is. Még most is úgy fogalmazok, hogy nagyon szeretem. És most ezen az esten azért ő nagyon erősen ki van emelve, míg nagyon sokak nincsenek. Az történt, hogy Pista egy hullámzó egyéniség, és én nagyon sok hullámát végigéltem, nagyon sok hullámnál mellette voltam. Most egy kicsit lecsatlakoztam, mert ezt a hullámát nem szeretem. Ha találkoznánk, köszönnénk. (…)

Volt egy helyzet, amit ő abszolút rosszul látott. Én tettem egy gesztust, ezt ő szerintem hülyén értékelte. Egy tökhülye rendező–színésznő konfliktus, aminek szerintem egyáltalán nem kellett volna így alakulnia, de így alakult” – mesélte a színésznő, aki egészen feldúltan reagált arra, mikor a Bors megkereste a témával kapcsolatban.

„Nem! Nem! Nem!” – mindössze ennyit mondott a telefonban, Verebes István pedig szintén elutasította, hogy a Hernádi-ügyről beszéljen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik