Szórakozás

Papnak látszó férfi is részt vett a parkolás miatt kitört bunyóban – videó

Nem álltak odébb a kocsival, csihi-puhi alakult ki.

Olyan jeleneteket, mint amilyeneket az alábbi videó tartogat, eddig legfeljebb egy Csupasz Pisztoly-kategóriájú paródiában láthattunk. Más kérdés, hogy ez a jelenet inkább abszurd, mint mulatságos, és az ember, akit épp páholtak, nem biztos, hogy felhőtlenül kacagott.

Novoszibirszkben, egy pláza mellett történt az eset; egy helyi vállalkozó, bizonyos Vagyim Malcev Toyota személygépkocsijával nem tudta megközelíteni a parkolót, mert egy Nissan elállta az útját. A vállalkozó megkérte a másik autó sofőrjét, hogy álljon odébb, de ő erre nem volt hajlandó. Szó szót követett, majd Malcev jelezte, hogy

csavarhúzóval fogja kiszúrni a másik autó gumiját, ha nem áll félre.

Ezek után dulakodni kezdtek, majd a Nissan hátsó üléséről kipattant még egy utas – papi reverendában – és ő is beállt bunyózni.

Állítólag a nyakában lógó kereszttel is ütötte a férfi fejét,

de ez a felvételeken nem látható.

A papnak látszó úriember egyébként egy egykori ortodox szerzetes, Fedoszij atya (világi nevén: Alekszandr Csernyejkin), akit az egyházi bíróság még 2011-ben eltiltott a reverenda viselésétől, többek között ékszerek árusítása, és egy képviselő kampányában való részvétele miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik