Szórakozás

Polyák Lillától gyereket akar 24 éves szerelme

A 40 éves színésznő és fiatal kollégája, Gömöri András Máté csupán két hónapja alkotnak egy párt, de kapcsolatuk sokkal előrébb jár. A 24 éves színész hamarosan felmondja albérletét, hiszen minden idejét Polyák Lillánál tölti, akinek már két fiát is ismeri és szereti. Máté éppen ezért már azt tervezi, hogy saját családot alapítanak a színésznővel. A korkülönbség pedig egy cseppet sem érdekli.

“Együtt tervezzük a jövőt. Nem a korkülönbségtől függ egy kapcsolat működőképessége. Kérdés számomra, miért borzolja a kedélyeket, ha a nő az idősebb? Nem kötöm korhoz a gyermekvállalást, nem tartom magam túl fiatalnak. Konkrétumokat még nem beszéltünk meg Lillával, de gondolom, ahogyan eddig minden, ez is korán eljön majd az életemben. Mindig is érettebb voltam a koromnál, szerintem azért, mert már 16 évesen meg kellett állnom a saját lábamon, és a felnőttek életét kellett élnem. Nem véletlen, hogy korábban is idősebb kedveseim voltak” – mondta el a Borsnak Máté.

Lilla nem fogalmaz ilyen bátran a gyerekvállalás kérdésében, szerinte ez még nem aktuális téma közöttük. “Egy párnál teljesen normális, ha komoly kapcsolatról van szó, akkor ez is szó­ba kerül. Máté fiatal férfi, teljesen egész­séges, hogy sze­retne családot. De ez köztünk még nem időszerű.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik