Szórakozás

Szebeni István majdnem meghalt gyerekkorában

A tévés, aki hamarosan a Mokka műsorvezetői székébe ülhet – miután Vujity Tvrtkot menesztette a TV2 – gyerekkoráról mesélt a Fem3 Café-ban. Szebeni István, aki nemrég maga is édesapává vált, elmondta, hogy nem volt egy csibész gyerek, ennek ellenére több súlyos baleset is érte akkoriban.

Egy kosármeccsen például egy rossz mozdulatnak köszönhetően kitört az első három foga, és az ügyeletes sebésznek nyolc öltéssel kellett összevarrnia a száját.  Ennél azonban súlyosabb baleset is érte: négyéves korában elgázolta egy autó. Az esetet követően három hétig feküdt kórházban, majd az azt követő 10 évben különböző vizsgálatokra kellett járnia.

“Négy éves koromban elgázolt egy autó, mert a szomszéd kisfiú kirúgta a labdát az útra, és én elmentem érte, csak már vissza nem jöttem. (…) Az édesanyám nem volt otthon, a kisebbik bátyjám vigyázott rám, ezért a sofőr vitt be a kórházba. Szerencse, hogy volt annyi lélekjelenléte. Három hétig akkor bent voltam, de megúsztam. Azóta azért jobban körbenézek” – mesélte Szebeni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik