Szórakozás

Karambolozott Keresztes Ildikóék kisbusza

24.hu
24.hu

2016. 03. 31. 18:43

Baleset érte a Turay Ida Színház társulatát, négy tagjukat, Hűvösvölgyi Ildikó, Keresztes Ildikó, Győri Péter színészeket és az Égben maradt repülő című darab írónőjét, Topolcsányi  Laurát kórházba is kellett szállítani – tudósít a Blikk. A társulat 16 fős kisbuszát Gyula előtt 20 kilométerrel érte a baleset, amikor egy lámpás kereszteződésben, ahol egyébként nem működtek a lámpák, egy jobbról jövő autó nem adta meg nekik az elsőbbséget.

“Nyugodt út volt, többen pihentek, van, aki szöveget mondott össze, amikor egyszer csak éreztük a hatalmas csattanást. Többen azonnal felsikítottak, a hátul ülők előre estek, páran meg is ütötték magukat. Mi ketten ültünk elől, amikor belénk szállt az autó. Azt gondolom, ha alig pár centivel arrébb ütközünk, én biztosan kiszálltam volna az ablakon” – mondta el közvetlenül a baleset után a lapnak Keresztes Ildikó, akit fejsérülése miatt kórházba kellett szállítani. Kolléganője, Hűvösvölgyi Ildikó komolyabban megsérült, ő a mellkasát ütötte be, a feltételezések szerint akár bordatörése is lehet.

A bulvárlap úgy tudja, az autó minden utasát, akit valamilyen nagyobb ütést ért a baleset során, kivizsgálásra kórházba vittek, a színház pedig még nem adott ki közleményt a ma esti előadással kapcsolatban.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.