Szórakozás

Bródy János: Olyan betegségem volt, amibe mások belehalnak

bródy jános (bródy jános, )
bródy jános (bródy jános, )

Bródy János néhány évvel ezelőtt pokolian nehéz időszakon ment át. A Kossuth-díjas énekes, zeneszerző a 90-es évek végén pánikbeteg lett, majd egy súlyos betegséggel is meg kellett küzdenie.

“Az a csalódások, a kiábrándultság időszaka volt, ami nyomot hagyott az egészségi állapotomon is. Az idegrendszer és a fizikai állapot nem elválasztható. A baj ráadásul mindig csőstül jön. Talán túl sok illúziót kergettem, és a szép új világ nem olyan lett, mint amilyet vártam. Szörényi Leventével is nézeteltérésbe keveredtem, a házasságom is válságba jutott, nem találtam kiutat a problémákból. Eltartott egy ideig, míg némi segítséggel összeszedtem magam. Erről 2001-ben jelent meg a Kockázatok és mellékhatások című album. Ebben az időben egy olyan betegségem is volt, amibe mások belehalnak. Én túléltem a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően. Azóta fél vesével működöm”

– mondta a Borsnak adott interjújában a 70 éves Bródy, aki hozzátette: jelenleg második felesége, Anita a legnagyobb támasza.

“Ő életem jelenlegi párja. A három nagy gyermekem mellé 2004-ben megajándékozott egy kicsivel, Mátéval.”

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik