Szórakozás

Azuráknak napjai lehetnek hátra a TV2-nél

Mint megírtuk, hamarosan Gönczi Gábor ül Azurák Csaba helyére a TV2 hírműsorában, a Tényekben. Eddig úgy tudtuk, hogy a néhány hét alatt kétszer is lefokozott műsorvezető nem távozik a csatornától, feladata a jövőben egy politikai háttérműsor szerkesztése és vezetése lesz. A Bors pénteki cikke szerint azonban Azuráknak már csak napjai lehetnek a TV2-nél.

Hogy miért? Azurák a kinevezése után rögtön fölmondott a Tények hétvégi műsorvezetőjének, Andor Évának, aki hosszú évek óta annak a Gábor Lászlónak az élettársa, akit Azurák váltott a Tények főszerkesztői posztján. A sors fintora, hogy állítólag Gábor László ismételten munkát kapott a TV2-nél, állítólag az új hírigazgató, Kökény-Szalai Vivien tanács­adója lesz.

“Azuráknak korábban is félelme volt, hogy ha netalántán Gábor visszatér, akkor neki annyi, mert kirúgta a most visszavett Andor Évát, aki egyébként Pachmann Péter partnere lesz a Tényekben. Biztosan fura lenne egy szerkesztőségben dolgoznia velük. Teljesen érthető, hogy miután Gábor megjelent a székházban, Azurák komolyan kétségbeesett. Sokan azt beszélik, hogy jelen állás szerint a be­ígért műsort is elfelejtheti”

– mondta a Borsnak egy neve elhallgatását kérő informátor, aki szerint hamarosan befejeződik Azurák több mint tízéves pályafutása a TV2-nél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik