Szórakozás

Előkerült Vujity Tvrtko, hazajött Kínából

Vujity Tvrtko egy hónapja távozott a TV2-től, ezalatt az idő alatt egyetlen nyilatkozatot sem adott a sajtóban a történtekről, visszautasította az összes interjúfelkérést.

Mint kiderült, a televíziós újságíró az elmúlt heteket külföldön töltötte: Párizsban, Bosznia-Hercegovinában és Kínában járt, nemrégiben tért haza Magyarországra. Hosszú külföldi tartózkodása miatt meglepődve olvasta a bulvárlapokban az állítólagos nevük elhallgatását kérő barátok és szomszédok érte aggódó beszámolóit, fel is tette a kérdést: melyik repülőjáraton ültek mellette?

Tvrtko csütörtök este majdnem két órán át mesélt életútjáról, az újságírói munkáról, és természetesen anyacsatornájához fűződő viszonyáról egy szakmai beszélgetésen, amelyet a Magyar Újságírók Országos Szövetsége hirdetett meg. A helyszínen volt a 24.hu is.

“Az elmúlt hétben mindenki kérte, hogy pakoljak ki, mondjam el, rántsam le a leplet, mondjak valami izgalmasat. Nem fogom lerántani a leplet, mert a gyerekem csinált már rosszat az iskolában, és akkor is az én gyerekem volt. Én is csináltam már rosszat az életemben, akkor is tartoztam egy családhoz, és az anyukám soha nem küldött el a francba. Én örökre TV2-s maradok”

– mondta Tvrtko, aki kiemelte, hogy ő volt a csatorna első szerződtetett riportere, és minden bizonnyal ő dolgozott ott riporterként a leghosszabb ideig.

A magát munkanélküli riporternek nevező Tvrtko elárulta, hogy számos televíziós felkérés közül válogathat, ám nagyon nehéz helyzetben van, mivel ma Magyarországon minden sajtóterméken “politikai bélyeg” van, ő azonban szeretne politikától független maradni. Amíg nem szerződik el egy másik csatornához, előadásokat tart, könyvet ír, sőt riportokat is készít, amelyeket remélhetőleg később bemutathat majd a nagyközönség számára is.

Vujity Tvrtko ugyanakkor megnyugtatta az érte aggódókat: nincsenek anyagi problémái, főállás nélkül is még hosszú ideig teljes létbiztonságban tud élni családjával.

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

Tvrtkónak arra is volt ideje, hogy zongorázzon a jelenlévőknek, elmondása szerint tesztelni akarta a megjelent fotósok és bulvárújságírók ingerküszöbét.

“Csináltam egy bulváros tesztet: amikor a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által meghirdetett szakmai beszélgetésen meséltem, így-úgy kattintgattak a fotós kollégák. Majd azt mondtam a tisztelt publikumnak: nézzék meg, hogy mi történik, ha zongorázom?! Tippem bejött! Most már jöhetnek a “Zenébe menekült az egykori riporter” kezdetű cikkek!!!”

– posztolta Facebook-oldalára a rendezvény után Vujity Tvrtko, aki korábban közösségi oldalán hosszan kifejtette véleményét a Napló újraindulásával kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik