Szórakozás

Czippán Anették csúnyán beégtek: semmit nem tudtak vendégükről

A Fem3 Café hétfő délelőtti műsorának énekes vendége, Sári Évi volt, aki a májusban színpadra kerülő Shrek musicalben három különböző karaktert (ogre mama, tündér keresztanya és vak egér) alakít majd. A műsorvezetőknek az lett volna a feladatuk, hogy néhány percben erről beszélgessenek a 38 éves énekes-színésznővel, ám Czippán Anett egy borzalmasan ciki felvezetéssel alapozta meg a hangulatot: a képzeletbeli dobpergés után közölte a nézőkkel, hogy Évi karrierje fordulóponthoz ért, hiszen megkapta élete első főszerepét (azt mondjuk nem tudta, hogy melyik darabban). A kínos bejelentés után a szőke színésznő javította az elhangzottakat.

Húha, itt több dolog nem stimmel. 18 éves korom óta játszom színházban és gyakorlatilag 15 főszerepet játszottam már eddigi életem során és remélem még jó sok lesz, úgyhogy nem tudom, hogy pontosan most mire gondolsz.

Ezek után Czippán jobbnak látta, ha egy darabig csendben marad és egy igazi profira, Berki Krisztiánra hagyja a beszélgetés irányítását. Két perc eltelte után azonban megunta a hallgatást és feltette a jackpot kérdést a színésznőnek: Nagy kihívás-e, hogy végig énekelnie kell a musicalben?

A finoman szólva is ostoba kérdést Sári Évi ezúttal már szinte szemrebbenés nélkül válaszolta meg: “Ez az életem része, tehát nem tekintem kihívásnak. Inkább azt szoktam mondani, hogy azon szerencsések közé tartozom, akik abból keresnek pénzt, amit szeretnek csinálni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik