Szórakozás

Andy Vajnát eltiltotta az orvos a bulizástól

Vajna Timi csütörtökön férje nélkül bulizott a Glamour-gálán. A Blikk arról érdeklődött tőle, hogy Andy Vajna miért nem tartott vele, és vajon nem féltékeny-e ilyenkor.

“Nem volt könnyű az elmúlt pár hónap, de már túl vagyunk rajta. Pont szerdán voltunk az orvosnál kivizsgáláson, aki azt mondta, Andy már teljesen jól van, ám fontos számára a pihenés, a nyugalom, úgy is mondhatnám, hogy az orvos eltiltotta a bulizástól. Ezért sem kísért el este, de ha bármi van, akkor telefonon elérem. Nikivel ilyenkor nemcsak bulizunk, hanem munkaügyben is tevékenykedünk, nem lehet előre tudni, hogy meddig tart az este, ezért jobbnak láttuk, ha Andy otthon vár meg”

– mondta a lapnak Timi.

Andy Vajnát januárban titokban az egyik budai szív- és érgyógyászati klinikára szállították, ahol hosszú napokat töltött bent. Egy korábbi lábműtétje óta megmaradt seb nem akart gyógyulni a lábán – talán a cukorbetegsége miatt –, azért kellett befeküdnie. Egy héttel később távozhatott, ám pár napra rá újra be kellett vinni, mert komoly fájdalmai voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik