Szórakozás

Vágó István elmondta, hogyan működik az MTVA feketelistája

vágó istván (vágó istván, )
vágó istván (vágó istván, )

A köztévé továbbra is tagadja létezését, mégis újabb és újabb neveket tudunk hozzáírni ahhoz a bizonyos tiltólistához, akiknek a személye nemkívánatos az MTVA székházában. Az ügyet néhány héttel ezelőtt D. Tóth Kriszta és Kulka János robbantotta ki, akik után Pataki Ági, Gálvölgyi János, Alföldi Róbert és Kovács Patrícia neve is felmerült. Utóbbi azt is részletesen elmesélte hogyan csináltak belőle bohócot több alkalommal is.

Most további nevek jelezték, hogy ők is rajta lehetnek a listán. Nagy Bandó András és Vágó István is megszólalt. Az egykori kvízmester pedig arról is beszélt, hogy hogyan is működik a rendszer.

“Húsz évig voltam a Magyar Televízió alkalmazottja, hetente csináltam műsorokat, de még az M3-as csatornán sem ismétlik az adásaimat. Tudok egy esetről, amikor egy vendég már a sminkszobában ült adás előtt, amikor a főnökök utasítására onnan küldték haza. Nyilván írásos lista nincsen, mert ha kiszivárogna, nagy botrány lenne. Úgy tudom, ehelyett az a módszer, hogy előre leadják a meghívottak névsorát, a főnökök pedig kihúzzák, akit nem akarnak látni” – mesélte a Blikknek Vágó, akinek szavait Havas Henrik is megerősítette.

“1999-ben is volt már tiltólista, akkor a politikai elit is egyeztetett a műsorok szereplőiről. Amikor meguntam ezt az őrületet, átmentem az RTL-hez. Leírt lista nincs, telefonon, négyszemközt, sutyiban zajlik a dolog. Annak idején a Kádár-érában legalább egy házi használatú füzetbe írták, kit nem lehet behívni” – magyarázta a Tanár Úr.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik