Szórakozás

Baukó Éva: Rendes, becsületes dolgozó ember vagyok

24.hu
24.hu

2016. 03. 13. 16:19

Korábban a témában:

A reality szereplőt már nagyon bosszantja, hogy a bulvárban még mindig botrányhősnőnek titulálják. Baukó Évának ugyanis teljesen más énképe van magáról.

“Három éve – amióta nem iszom – semmi botrányos dolgot nem tettem, kiegyensúlyozott vagyok. Rendes, becsületes dolgozó ember vagyok, aki van hogy egy nap 10-12 órát is dolgozik és csak aludni jár haza. Szórakoztató, vicces műsort csinálunk Alekosszal, és a visszajelzések alapján ez működik is hiszen rengeteg levelet kapunk, hogy szeretnek minket, tudnak velünk azonosulni” – kezdte monológját Éva, aki szerint semmi kifogásolható nincs abban, hogy mutogatja a melleit, hiszen:

“Ebben az országban gyakorlatilag az összes celebnő megmutatta már a mellét. A 21.században élünk könyörgöm” – írja közösségi oldalán.

Az Édes Élet egyik fő karaktere azt is megosztotta követőivel, hogy bizonyos ismert hölgyekkel ellentétben ő csak magára számíthat, hiszen egy gazdag pasi sem támogatja. Ha pedig mindez nem lenne elég, ismét nehezményezte azt, hogy nem kapott meghívást a Story gálára.

Bánt, hogy negatívnak, égőnek és cikinek vagyok beállítva, mert nem érzem magam annak!! De ilyen ez a világ előbb kap meghívást egy pornószínésznő egy vörös szőnyeges eseményre mint én!

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Picture taken on June 25, 2013 in Aachen, western Germany, shows British actor and UNICEF Goodwill Ambassador Roger Moore and his Danish wife Kristina Tholstrup waving from a carriage as they visit the CHIO World Equestrian Festival.
Moore, who will forever be remembered for playing the womanising superspy James Bond, died May 23, 2017, aged 89, his family announced in a statement. / AFP PHOTO / dpa / Henning Kaiser / Germany OUT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.