Szórakozás

“Olyan volt, mintha bármelyik pillanatban történhetne valami és történt is”

Muchichka László
Muchichka László

Ügyeletes jó zsaru. 2016. 03. 08. 15:12

A Wall Street farkasa, a Gengszterkorzó és most a Bakelit főhőse alól is kicsúszik a talaj. Terence Wintert, Scorsese kedvenc forgatókönyvíróját ez izgatja, nem a bűn és a kokain. Nagyinterjú.
Korábban a témában:

Számos alkalommal dolgoztál már együtt Martin Scorsesével. Mit gondolsz, a forgatókönyveid passzolnak az ő rendezési stílusához vagy fordítva?

Ő volt az, aki elsősorban inspirált engem. A filmjei, főleg A taxisofőr volt az oka annak, hogy elkezdtem írni. Vagyis mindig úgy éreztem, tudok vele azonosulni. Azt hiszem, nagyon hasonló a humorunk, és bizonyos módon a stílusunk is, ahogy elmesélünk egy történetet. Ugyanazokon a dolgokon nevetünk, és ugyanazok motiválnak, így elég jól tudunk együttműködni. Amikor A Wall Street farkasát írtam, akkor az első kérdés, amit feltettem neki, az volt, hogy látja-e már milyen legyen ez a történet? Erre azt válaszolta:

Nos, úgy tekintek erre, hogy tökéletes társa lehetne a Nagymenőknek vagy a Casinónak.

Én erre azt mondtam, hogy nagyszerű, akkor úgy írom meg, és így is tettem.

A Wall Street farkasa, korábbi sorozatotok a Gengszterkorzó és most a Bakelit is egy gondosan felépített birodalom összeomlását mutatja be. Miért foglalkoztat titeket annyira ez a téma?

Mindig érdekes számomra, amikor valaki valaminek a végéhez érkezik, amikor összeomlik és a feje tetejére áll körülötte a világ. A Bakelit főhőse, Richie Finestra (Bobby Cannavale) esetében is ez történik. Minden tönkremegy a bevezető epizódban, ahelyett, hogy minden jól alakulna, és Richie a csúcsra kerülne. Számomra mindig sokkal érdekesebb egy olyan karakterről írni, aki nyomás alatt van.

A sorozat főszereplője nem kimondottan pozitív figura. A néző mit szerethet Richie-ben?

Nagyon keveseknek adatik meg a tökéletes, idilli élet, amelyben soha nincs kudarcélmény. Mindenki ismeri, milyen az, amikor „rá jár a rúd”, mindenki tudja milyen érzés, amikor rosszul alakulnak a dolgok vagy amikor azon kell fáradozni, hogy kimásszunk bajból.

Ez olyan, mint Rocky esetében.

Mindenki át tudja érezni a sztoriját, akár bokszoló, akár nem. Hiszen te is tudod, milyen az, amikor szenvedsz, de próbálsz kitartani, hogy rendesen élhesd az életedet, ahogyan szeretnéd.

Mindenki úgy beszél a Bakelitről, mint a Martin Scorsese-Mick Jagger páros szerelemgyerekéről. Te hogyan kerültél képbe?

Először 2008-ban lettem a csapat tagja, amikor még játékfilmről beszéltünk. Már több változata is volt a forgatókönyvnek, de egyik sem működött. Aztán megírtam a saját verziómat, és úgy éreztük, az lesz a nyerő. Hirtelen mindenki izgatottá vált és a stúdió is azon volt, hogy haladjon a munka, de aztán 2009-ben beütött a gazdasági világválság. És a telefon többé nem csörgött. Világossá vált, hogy a negyven évet felölelő háromórás eposz egyelőre nem fog megszületni. Később másfelől közelítettük meg a kérdést, és azt mondtuk: rendben, akkor találjuk fel újra a spanyolviaszt.

Mi lenne, ha tévésorozatot csinálnánk belőle?

Ez azonban azt jelentette, hogy mindent elölről kell kezdenünk az első lépéstől, ki kellett találni a karaktert és elhelyezni a megfelelő korszakban az elmúlt negyven évből. Úgyhogy feltettük a kérdést, melyik volt a legérdekesebb időszak? Mivel számomra ez 1973 volt, így elő kellett állnom egy új történettel. A bevezető epizódot egészen 2014 nyaráig nem vettük fel, így már hat és fél éve foglalkoztam ezzel a tervvel. De tudod, mindennek megvan az oka, és nézd: a sorozat itt van és bejött.

Bobby Cannavale és Martin Scorsese a Bakelit forgatásán. Fotó: HBO

Miért olyan különleges az 1973-as év, hogy azt választottad?

1973-ban féléven belül és egymástól függetlenül találták fel a punk, a disco és a hip-hop stílust New York szívében, egy ötmérföldes körzeten belül. Ezen a nyáron volt az első hip-hop-party Bronxban, amikor először játszott le valaki két számot egy időben, és az egyiket áthúzta a másikba úgy, hogy stimmelt a ritmus. Továbbá ekkor tűnt fel a New York Dolls, ami kikövezte az utat a többi korai punkbandának: nyolc hónapra rá érkezett a Television és a Ramones. Vagyis ez egy nagyon érdekes és termékeny zenei időszak, egyszerűen ellenállhatatlan volt.

Mennyit tudtál akkoriban a zenéről?

Többet tudtam a punkzene világáról, mint a hip-hop és a disco kezdeteiről, de sokat olvastam róluk. Mire a szöveget írtam, már tudtam, hogy ez az az év, ami igazán érdekel engem. 13 évesen Brooklynban éltem. Fel akartam fedezni Manhattant, de csak egy évvel később vettem a bátorságot, hogy felszálljak a metróra, egyedül elmenjek a Times Square-re és körbejárjam. Meglehetősen ijesztő, ugyanakkor felüdítő volt, ráadásul ma már egy teljesen más város. Őrülten más. Olyan volt, mintha bármelyik pillanatban történhetne valami és történt is. Volt benne valami törvényenkívüliség, ami növelte a személyes szabadságodat, de olyan volt, mint a vadnyugat. A bűnözési statisztikák szörnyűek voltak.

Azt hiszem, kétezer gyilkosságot követtek el New Yorkban 1973-ban, az elmúlt évben 162-t. Ez őrület!

És akkor nem beszéltünk a rablásokról, lopásokról, lövöldözésekről, mindenről, amit csak el tudsz képzelni. Mindig feltörték a kocsidat, ezért inkább nyitva hagytad az ajtaját, remélve, hogy akkor nem törik be az ablakot, mert be tudnak nézni, és látják, nincs mit elvinni. Nem hiányzik, hogy ötpercenként a hátam mögé nézzek az utcán, nem, egyáltalán nem. Bármennyire is szeretnék az emberek mindezt romantikusnak beállítani, hogy milyen király volt a Times Square akkoriban, nem, egyszerűen nem volt az. Nem volt kúl, hogy bármelyik pillanatban kést foghattak rád, és kirabolhattak. Én így láttam, és így tudom leírni, nem pedig idilliként.

Van olyan karakter a sorozatban, akit valódi alakról mintáztál, esetleg személyesen ismertél vagy találkoztál vele?

Richie figurája tíz különböző lemezkiadó sajátos keveréke, akiről olvastam, és egy kicsit talán Bobby Cannavale is, aki felvette ezeket a stílusokat, aztán kialakította a sajátját. A többi karaktert kitaláltam és mindegyik önálló életre kelt. Függetlenül attól, hogy valós személyek ihlették őket vagy kitalált karakterekről van szó, a sorozatban igazi életre keltek. Ez még több szabadságot ad nekem, nem kell leragadnom egy valós személy életénél, ha csinálhatok új egyéniségeket.

Mick Jagger miként járult hozzá a korabeli zenei jelenetek hitelességéhez?

Ő nyilvánvalóan átélte ezeket az eseményeket, és tényleg ott volt a színpadon, amikor mindez történt. Ő volt az egyik legkomolyabb forrásunk, aki hozzájárult ahhoz, hogy valós és őszinte képet adjunk erről az időszakról, a zenéről, az előadókról és az előadásokról, a kiadókról, sőt, magáról a lemeziparról.

A show-ra való felkészülés során az énekesnek nagyon oda kell figyelnie magára.

Ez olyan, mint amikor egy atléta készül a versenyre. Mindenki csak a csajokat és a bulikat látja, miközben az énekes a teáját kortyolgatja, és igyekszik nem túl sokat beszélni. Ez kemény munka, a showbusiness pedig üzlet. Persze kívülről mindez nagyon királynak tűnik, roppant őrültnek és szórakoztatónak, de valójában rengeteg időt elvesz a felkészülés, és kemény munka meg üzlet áll mögötte. Ezt is tőle tudjuk.

Mit gondolsz, nem nyomasztó az az üzleti világ, amit a sorozatban megjelenítesz?

De, valóban az! Sajnos, ilyen az élet és minden bizonnyal már 1973-ban is ilyen volt, és biztos vagyok benne, hogy ma is, csak a léptékek változtak. Ha kezdő énekes voltál akkoriban, és nem volt elég erőd, kitartásod, meg kapcsolataid, akkor valóban csak pocsék ajánlatokat kaptál a kiadóktól. Ahogy Richie bemutatja a bevezető részben: mindenki a művészből akar profitálni, a sztárok ügyvédeit is beleértve, akik elvileg az ő érdekeit képviselik. Richie szerint azonban a legtöbb ügyvéd nekik akar dolgozni, ezért nem elég kemények, mintha szívességet tennének a kiadónak. Rengeteg lemezt kell eladnod, hogy pénzed legyen belőle. Ott vannak a sportolók, bokszolók, sokukat kicsinálják. Nagyon ritka, hogy egy profi bokszoló anyagi biztonságban öregedjen meg, ez még a legnagyobb bajnokok között is ritka.

Richie elég rafkós figura, a bevezető epizódban szándékosan állítottad be őt, mint egy megbízhatatlan narrátort?

Igen, abszolút, azonban ez is egy stíluselem. Ez is egy üzenet, mintha rákacsintanék a közönségre, hogy azért nem kell annyira komolyan venni és ne kezdjenek nekem kötözködő e-maileket írogatni, hogy

ez a felvétel az album B-oldala volt.

Mintha Richie nem emlékezne pontosan. Csak nagyjából emlékszik a történtekre, de ez jól is van így, elég átélni és élvezni. Ez a show a rock and roll világáról szól, és a rock and rollnak a szórakoztatásról kell szólnia. Mégis egészen közel áll a valósághoz, közel áll ahhoz, ami valójában történt ekkor a világban, úgyhogy csak tessék élvezni!

Terence Winter

Az Emmy-díjas forgatókönyvíró 1960-ban született Brooklynban, jogot tanult és a Wall Streeten dolgozott, így nem véletlen, hogy olyan sorozatok szkriptjeit készítette el, mint a Maffiózók és a Gengszterkorzó, valamint Martin Scorsesével A Wall Street farkasát. Legújabb szériájában, a Bakelitben (kritikánk: itt) már nemcsak forgatókönyvírói, hanem executive produceri feladatokat is ellát, amelyben szinte szabad kezet kapott a hetvenes évekbeli hangulat megteremtésében.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.