Szórakozás

Szellő István beperelte a Borsot

24.hu
24.hu

2016. 03. 07. 11:49

Korábban a témában:

Szellő István beperelte a Bors című napilapot azokért a cikkekért, amelyeket 2013-ban, volt párja halála után írtak róla – írja a hvg.hu. A cikk szerint a híradós 2005-től három évig élt együtt exével, majd miután a nő ikreikkel teherbe esett, elváltak útjaik. Szellő ezután hetente-kéthetente látogatta volt élettársát, és az időközben megszületett kicsiket, akiket anyagilag is támogatott. A Bors cikkeiből azonban egy sokkal kevésbé gondos szülő képe rajzolódik ki; így ezért, továbbá az ott megjelent lesifotók miatt a tévés beperelte a lapot.

Miután a híradós a bírósághoz fordult, tavaly nyáron már első fokon döntés is született. Eszerint a cikkekben szereplő állításokkal a bulvárlap megsértette Szellő jóhírnévhez fűződő jogát, és azt a hamis látszatot keltette, hogy a felperes szakításukat követően nem törődött egykori párjával; továbbá magántitokhoz és magánélethez fűződő jogot is sértettek a győri bíróság szerint. A Szellőről titokban készített fényképek megjelentetésével pedig a saját képmáshoz fűződő joga sérült.

A bíróság akkor kimondta, hogy a lap kiadójának 15 napon belül bocsánatot kell kérnie, és 1,2 millió forint nem vagyoni kártérítésre is kötelezték őket a Szellő Istvánt ért kellemetlenségekért. A kiadó fellebbezést nyújtott be; szeretnék ugyanis, ha a másodfokon eljáró bíróság hatályon kívül helyezné a büntetést, és újabb eljárás lefolytatását rendelné el első fokon. A személyiségi jogi perben csütörtökön tartanak másodfokú tárgyalást a Győri Ítélőtáblán.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US actress Sharon Stone arrives on May 21, 2013 for the screening of the film "Behind the Candelabra" presented in Competition at the 66th edition of the Cannes Film Festival in Cannes. Cannes, one of the world's top film festivals, opened on May 15 and will climax on May 26 with awards selected by a jury headed this year by Hollywood legend Steven Spielberg.     AFP PHOTO / LOIC VENANCE / AFP PHOTO / LOIC VENANCE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.