Szórakozás

A bíróság kimondta: nem Jolly a No roxa áj szerzője

24.hu
24.hu

2016. 03. 07. 13:33

Korábban a témában:

A YouTube-on húszmillió kattintásnál is többet elért slágert, a No roxa ájt Tarcsi Zoltán, azaz Jolly évek óta saját dalaként tünteti fel; a bíróság azonban most másként döntött a szerzői jogokkal kapcsolatban.

Ugyanis valójában egy énekesnő szerezte a dalt, aki nem meglepő módon pert indított. Így hiába, hogy a mulatós nóta Jolly és Kis Grófo előadásában ért igazán a csúcsra, a dal eredetijét azonban Dirnberger Tímea Kamy jegyzi, aki 2007-ben le is védette az Artisjus-nál Cigánylány néven. Az énekesnő ugyan engedélyt adott Jollynak a zenei alap felhasználására, de a mulatós azt sajátjaként jelölte meg – írja a Blikk.

A bírósági szakértők azt állapították meg, hogy a két mű dallama, felépí­tése, zenei tempója, hangszerelése és hangneme is azonos, csak a dallam mellékszólamában vannak apró különbségek. A pert kezdeményező nő azt azért elismeri, hogy Jolly és Kis Grófo futtatta be a dalát; azonban a bíróság így is nyilvános bocsánatkérésre kötelezte a mulatós előadót, valamint arra, hogy tüntesse fel Kamyt a dal szerzőjeként. Jollynak sérelmi díjat is kell fizetnie, 200 ezer forint nem vagyoni kártérítést, és még a zenemegosztóról is el kell távolítania a hatalmas nézettségű klipet. Az ítélet ellen a zenész még fellebezhet.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

German Chancellor and CDU party leader Angela Merkel (C) addresses supporters after exit poll results were broadcasted on public television at an election night event at the party's headquarters in Berlin during the general election on September 24, 2017.
Germany voted in a general election expected to hand Chancellor Angela Merkel a fourth term, while the hard-right Alternative for Germany (AfD) party is predicted to win its first seats in the national parliament. / AFP PHOTO / Odd ANDERSEN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.