Szórakozás

370 ezerért hirdeti magát Kelemen Anna

Az Édes élet véget ért, könyve bevételével lelépett az Ulpius tulaja, így Kelemen Anna most nemzetközi, felső kategóriás escort-lányként szerepel egy szexhirdetésben – írja a Bors.

Annácska a hirdetésben állítólag Kelly néven kínálja szolgáltatásait. Egy teljes óra 250 euró, azaz közel 80 ezer forint, egy fél napért cserébe pedig 1200 eurót, azaz több mint 370 ezer forintot kér el a szőke kebelcsoda. A bemutatkozója angol nyelven íródott, és egyértelműen kiderül belőle, válogatott vendégkörre hajt az egykori nyuszilány.

Persze gondolhatnánk, hogy ezúttal ismét visszaélt valaki Kelemen Anna képeivel, és a tudta nélkül adtak fel hirdetést a nevében. A hirdetés felső részén azonban egy pecsét tanúskodik arról, hogy igazolt fotókról van szó. Az oldal üzemeltetői ezt csak akkor teszik ki a hirdetés mellé, ha a fényképeken szereplő hölgy bebizonyítja, hogy valóban ő az, aki a hirdetést feladja.

“Számos alkalommal és helyen elmondtam már, hogy megváltoztam. Erről a hirdetésről nem is tudok”

– reagált a bulvárlap megkeresésére a gigamelleit rendszeresen kipakoló Kelemen Anna, majd nem sokkal később törlődött a szexhirdetés az internetről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik