Szórakozás

A Dal: Freddie aggódik, hogy tud-e még jobb lenni

“Én úgy éreztem, hogy fejlődtünk az új arculattal, jobban éreztem magam, otthon voltam… De azt legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy a mélyen tisztelt zsűri (akiknek köszönöm az elődöntőben megfogalmazott véleményüket, hiszen ezen az úton indultunk el) is otthonra lel a dalban, es, hogy Ti, kiknek a hazáját és érdekeit hivatott képviselni ez a műsor, ilyen elsöprő szenvedéllyel szeretitek a dalunkat… Ha azt mondom Nektek, hogy köszönöm! Az semmit nem ad át abból amit érzek… “ – írja többek közt a Facebookon Freddie, azaz Fehérvári Gábor Alfréd, aki csont nélkül, az eddigi legmagasabb pontszámmal jutott be A Dal döntőjébe.

Az egykori rising staros az MTVA kamerái előtt is elmondta, felfoghatatlan számára a közönségtől egyedüliként kapott 9 pontos értékelés, azaz a rengeteg pozitív visszajelzés.

” A pontszámról egyszerűen nem tudok értékelhető mondatot sem összerakni, mert feldolgozhatatlan számomra, hogy ez egyáltalán lehetséges. Igazából nem is tudom, hogy volt-e már ilyen… Ami aggodalomra ad okot; nem tudom, hogy mit csináljak jövő héten. Hogy ez tud-e még jobb lenni? Nyilván tud, mert helye van mindig a fejlődésnek, de hogy meg is tudom-e lépni. Nem tudom, igyekezni fogok” – mondta el az énekes, aki változtatni már nem szeretne a produkcióján, mindössze “finomhangolást” tervez a tökéletes színpadi előadás érdekében.

Drága Freddie Fanok,Próbáltam összegyűjteni a gondolataimat… De nem tudom, hogy van e szó a tegnap történtekre…É…

Közzétette: Fehérvári Gábor Alfréd – 2016. február 21.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik