Szórakozás

A Dal: Véletlenül eshetett ki Agárdi Szilvi?

Agárdi Szilviát A Dal egyik nagy esélyesének tartották, ám a szombati első középdöntőben mégis kiesett a versenyből.

“Szomorú vagyok, de ez érthető. Hittem benne és a közönség is. Sokan gondolták, hogy a dal esélyes a győzelemre. Sokat jelentett nekem, úgy gondoltam, ebben a dalban nagyon sok van és bennem is. Rengetegen írták, hogy lúdbőrösek lettek, amikor hallgatták. Úgy láttam, a zsűri is kedveli, de amikor egyikük azt mondta, hogy véletlenül ejtettek ki, az összezavart…” – mondta el a Borsnak a fiatal énekesnő, aki Pierrot Petőfi TV-n, A Dal kísérőműsorában elejtett mondatára utalt ezzel.

“Már nem etikátlan elmondani, hiszen ki­esett, hogy nagyon szurkoltam Agárdi Szilvinek, hogy ő bekerüljön ebbe a körbe. Így egy esélyes produkciót ejtettünk ki véletlenül” – hangzott el ott az ítész szájából, aki később a kijelentését firtató kérdésre annyit válaszolt, hogy “nem kívánja kommentálni az ostoba összeesküvés-elméleteket”.

Fotó: MTI / Kovács Tamás
Fotók: MTI / Kovács Tamás

Agárdi Szilvi egyébként a bulvárlapnak azt is elárulta, dala korábban már nagy sikereket is elért, csak erről a verseny érdekében nem akart eddig beszélni.

“Ez a dal, az It is Love, egyszer már óriási szerencsét hozott. Megnyertem vele Krakkóban egy nemzetközi versenyt, aminek Andrea Bocelli volt a fővédnöke. Tizenhat énekes, ki­lenc országból, színes volt a paletta, de mi hoztuk el a pálmát és még két különdíjat is.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik