Szórakozás

Némedi Mari fizette ki Szecsődi Kari mellimplantátumait

némedi mari (némedi mari, )
némedi mari (némedi mari, )

A 64 éves korában elhunyt színésznőt nem csak a családtagok és kollégák gyászolják, a Megasztár 4-ben feltűnt Szecsődi Kari is megható sorokkal búcsúzott tőle. Némedi Marira második anyukájakén tekintett, hiszen mindenben támogatta őt.

“Az egyetlen ember, aki anyukámat próbálta helyettesíteni és az egyetlen ember, aki mindent megtett értem amit csak bírt! A mai napon valószínű az igazi anyukámmal találkozik! Remélem nem fog nagyon szidalmazni neki, mint sokszor tette! Bárcsak újra hallanám! Csengenek a szavaid a fülemben! És a rengeteg boldog perc amiket átéltünk soha nem felejtem el! A nehéz perceket sem, amikor fogtad a kezem a bajban, és amikor mérgelődtél velem, mert a legjobbat akartad nekem! Soha nem felejtelek el!” – írta Kari.

Most azonban kiderült, hogy a szinkronszínésznő nem csak lelki támogatást nyújtott neki, hanem anyagilag is kisegített őt, amikor nehéz helyzetbe került. A felhalmozódott számlákon túl, pedig minden bizonnyal mellműtétjét is ő finanszírozta. Némedi testvérei ugyanis az iratok között találtak egy kölcsönszerződést, de a transzszexuális előadót azóta sem érik utol, hogy egyesztetni tudjanak.

A Bors is megpróbálta elérni Karit, de amikor meghallotta miről van szó, azonnal lerakta a telefont. Terry Black szerint azonban nem úszhatja meg a fizetést, hiszen Némedi – aki közel 100 milliós örökséget hagyhatott maga után – nagyon precíz volt a pénzügyekben.

“Biztos vagyok benne, hogy lepapírozott mindent, világ életében nagyon alapos nő volt. Évek óta működtettünk egy közös Bt-t, ha valaki, én pontosan tudom milyen precízen bánt a pénzzel. Szívesen adott, szeretett segíteni másokon, de a kölcsön az kölcsön, azt minden esetben lepapírozta. Ha valaki tartozott neki, az nem ússza meg a visszafizetést azért, mert Marika meghalt, ez biztos” – mondta az ismét rákkal küzdő előadó.

Hate me because u like me :D …..#lastnite #party #peachesandcream #redhair

Közzétette: Kari Szecsődi – 2016. január 31.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik