Szórakozás

A Dal mellett készül az érettségire Benji

Koczka Máté
Koczka Máté

UTAZÓ CELEBSZAKÉRTŐ. 2016. 02. 12. 16:53

Az éppen Schobert Norbival fogyókúrázó Benjinek nincs könnyű dolga A Dalban való felkészülés közben, hiszen az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenye mellett vizsgáira is koncentrálnia kell.

“Éppen az érettségire készülök. Nagyon feszített A Dal mellett az iskolában is teljesíteni, de szerencsére olyan menedzserem van, aki teljes mértékben figyelembe veszi ezen kötelezettségeim. Közösen mindig sikerül úgy kezelni a zenei és iskolás feladataim, hogy egyik se menjen a másik rovására”

– mondta a 24.hu-nak az X-Faktor felfedezettje, aki volt versenytársaival együtt küzd azért, hogy megnyerje a középdöntőt.

Fotó: Facebook

“Tóth Andival és Horányi Julival egészen a döntőig éltük végig 2014-es X-Faktort, így velük szemben furcsa érzés újra versenyezni. Nagyon sajnáltam Juli kiesését, mert egy nagyon jó énekesnek tartom és a dal is nagyon jól sikerült. Örülök, hogy Andit megmentette a közönség, szívesen versenyeznék vele, velük a döntőben. Szakmai kérdéseket nem szoktuk megbeszélni, inkább emberi oldalon jelent sokat akár csak egy-egy pozitív, őszinte mondat is. Az X-Faktor előtt számos zenei versenyen indultam, így az “X” sem okozott komolyabb drukk helyzetet. Nyilván egészséges szinten mindig van izgalom, de nagyon nagy feszültség nincs bennem, hogy a zsűri előtt kell állnom. Bevallom picit szeretem is az ilyen helyzeteket, motivál.”

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. január 23.
A veronai buszbaleset egyik túlélőjét (j) öleli egy lány a Szinyei Merse Pál Gimnáziumnál 2017. január 23-án. Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.
MTI Fotó: Kallos Bea
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.