Szórakozás

Szakmai szervezetek és cégek tiltakoznak Schobert Norbi ellen

Schobert Norbi (Array)
Schobert Norbi (Array)

Hiába kérte fel a Magyarországon hét éve működő egészségvédelmi szűrőprogram Schobert Norbit arra, hogy csatlakozzon cégével az akcióhoz, a fitneszguru mégsem vehet részt, mivel több szervezet és támogató is ellenezte a dolgot. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) például szakmai, etikai és erkölcsi okokra hivatkozva szavazta le Schobertet.

“Nem értem, hogy egy szervezet, amelynek tagjai az egészség megóvására esküdtek fel, így reagál. Mi felkérést kaptunk arra, hogy vegyünk részt a programban. Nagyon örültünk neki, hiszen a kitelepülések alatt képesek lettünk volna megmozgatni az embereket, ráadásul a 1,5 milliós Face­book-táborunk segítségével még több érdeklődőt tudtunk volna elvinni a szűrésekre. Én bárkivel összeállnék azért, hogy lefogyasszuk az embereket, és elvigyük őket ezekre a vizsgálatokra. Ám úgy tűnik, hogy a dietetikusszervezetnek fontosabb ellenem cégeket felkérve, kartellként bojkottot szervezni, mint az emberek egészsége és a társadalmi felelősségvállalás” – mondta a Blikknek Norbi.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik