Szórakozás

Varnus Xavér végleg elköltözött Magyarországról

Végleg felszámolta magyarországi életét Varnus Xavér. Az orgonaművésznek komoly indokai vannak, hogy maga mögött hagyta hazáját, és végleg Berlinbe települt át.

“Huszonöt év alatt nem sikerült az országnak eljutni oda, hogy valakinek a ledolgozott munkáját kifizessék. Sok koncertem honoráriumával évek óta tartoznak, összesen ötvenmillió forintnyi kintlévőségem van. A legrégebbi 14 éves, egy önkormányzat adóssága. Pedig életem egyik legsikeresebb koncertjét adtam a határ közeli városban, ahová rengeteg külföldi is eljött. Hiába van a kezemben bírósági ítélet, hogy fizetniük kell, a kamatokkal együtt mára 18 millió forintot, mindig kibújnak alóla”

– mondta a Blikknek Varnus, aki már be is rendezkedett berlini lakásában.

A művész – aki októberben a Heti Hetest is otthagyta – azt mondja: a német fővárosban olcsóbb az élet, mint odahaza, és ráadásul új otthonától csak pár lépés a berlini dóm, ahol a világ egyik leghíresebb orgonáján gyakorolhat esténként. Csupán azért tartotta meg apró budapesti garzonját, hogy legyen hol aludnia, amikor idős szüleihez hazalátogat.

“Havonta hazajövök az édesapámékat meglátogatni, illetve a még függő ügyeimet intézni, és az adott időpontban a koncertjeimet teljesíteni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik