Szórakozás

Dukai Regina felháborodva magyarázkodik új kapcsolatáról

24.hu
24.hu

2016. 01. 22. 11:17

Korábban a témában:

Még alig derült ki, hogy a glammodell egy nála 10 évvel fiatalabb focistával alkot egy párt, máris gyűrűzik a botrány kapcsolatuk körül. A Bors információi szerint ugyanis Dukai Regina már akkor szorosabbra fűzte viszonyát Batik Bencével, amikor a sportoló még együtt volt előző barátnőjével.

Regi eddig nem akart nyilatkozni magánéletéről, de a vádakat olvasva kifakadt közösségi oldalán és tisztázta a helyzetet. Elmondta, hogy friss párkapcsolata teljesen tisztességes, hiszen senkit nem szeretett el senkitől. “Szeretném tisztába tenni a dolgokat: Bencével már régóta ismerjük egymást, hiszen egy a baráti körünk és ha meg is jegyeztük, hogy egy jóképű fiúról van szó, egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy elszeressem, elvegyem őt párjától. December közepén döntöttünk úgy, hogy szeretnénk több időt együtt tölteni, hiszen sem nekem, sem pedig neki NEM VOLT párkapcsolata!!!!!!! (…) Tudtam a 4 éves kapcsolatáról, viszont azt is tudom, hogy mikor lett vége!!! NEM kontárkodtam bele semmibe, hiszen egy egyedülálló férfiről volt ekkor már szó!” – írta a modell.

Az elmúlt napok lejárató hadjárata miatt, kénytelen vagyok megírni ezt a postot és kiállni magamért és a magánéletemért……

Közzétette: Dukai Regina – 2016. január 22.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Silhouette of stressed young women sitting under the tree.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.