Szórakozás

Rékasi Károly: Gyalázatosan keveset kerestem

Rékasi Károly a tavaly nyáron történt motorbalesete miatt alig tudott dolgozni az elmúlt időszakban, ami anyagilag is megterhelő volt számára – írja a Bors.

“A rommá tört lábammal ér­telemszerűen nem tudtam ellátni a színészi feladataimat, így aztán az év utolsó két hó­napjában huszadannyit kerestem, mint az előző évben ugyanakkor” – mesélte a lapnak a színész, aki épp azután nyilatkozott, hogy az Elő­adó­művészi Jogvédő Irodában hogy felvette egy régi filmje ismétléséért járó jogdíjat. A váratlanul ölébe hullott, nem túl jelentős összeg is jól jön most a Barátok köztből is jól ismert hírességnek.

“Gyalázatosan keveset kerestem, úgyhogy örülök a jogdíjnak. Tudom, sokan azt gondolják, hogy az ismert emberek – akik esténként feltűnnek a televízió­ban, szerepelnek színházi előadásokban, reklámokban, nagy- vagy éppen kisjátékfilmekben –, hatalmas összegeket visznek haza, de ez nem így van. (…)

Ha néhány száz kilométerrel nyugatabbra születünk, akkor szépen meg lehetne élni, klassz anyagi hátteret teremteni, itthon egyelőre tisztes élethez elegendő a fizetésünk. Karácsony környékén többen fordultak hozzám anyagi jellegű kérésekkel, de néhány eseten kívül csak azt tudtam mondani, hogy elnézést, az én jövedelmem is gyér… Vacak helyzet, hogy így alakult azért, mert egy autós nem a kel­lő figyelemmel vezetett “ – mondta el Rékasi, akinek még mindig vannak fájdalmai; a szombati próbán például úgy beállt a lába, hogy nem tudott mozdulni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik