Szórakozás

Szirénázó rendőrautó járt a Viszkis rablónál

A Viszkis rablóként elhíresült Ambrus Attila évek óta szabadlábon van, jó útra tért, jelenleg a börtönben kitanult kerámiázásból tartja fenn magát. Az egykori bűnöző minden balhés ügytől távol tartja magát, azonban még a mai napig berezel, ha a zsaruk keresik. Így történt tegnap este is, amikor szirénázó rendőrautó állt meg a háza előtt.

“Hihetetlen történetet mesélek. Tegnap éjszaka szirénázó rendőrautó állt meg a ház előtt, ahol lakom. A riasztó is bekapcsolt, én meg leizzadtam, mint régen. A rendőrök kedvesek voltak és azt mondták, csak értesíteni akarnak, hogy meglett a tárcám, mehetek érte. Előző nap elvesztettem a pénztárcámat az összes iratommal, bankkártyával (mert már így veszek ki pénzt a bankból), és nem kevés pénzzel, mert éppen aznap fizettek ki. Egy üzenetet kaptam hozzá.

Az, hogy ez megtörtént ma Magyarországon, nem érdekes, hogy velem, szerintem mindent felülír. Minden benne volt, az iratok, a pénz, a szerencse 1 dollárosom. És amíg vannak ilyen emberek, addig érdemes hinni, hogy léteznek jó dolgok, itt nálunk is. 

Szeretném meghálálni és megköszönni az “őrangyalaimnak” személyesen is, örülnék, ha jelentkeznének és nagyon köszönöm. (Megtanítom őket bankot rabolni. Na jó, csak vicceltem.)”

– posztolta a Facebook-oldalára Ambrus, aki nemrég interjút adott a 24.hu-nak új könyvéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik